2022 eddigi részében már két, eddig is működő fürdő kapta meg a gyógyfürdő minősítését, ráadásul mindkettő a Balatonnál található…

Az egyik a tó délnyugati részétől 14 kilométerre lévő Marcaliban működő termálfürdő. Itt már eddig is minősített gyógyvíz várta a vendégeket.

A marcali fürdőnél teljesen logikus lépés volt a gyógyfürdő cím megszerzése, a másik eset talán kevésbé magától értetődő, de immár a balatonfüredi Annagora Aquapark is gyógyfürdő titulussal rendelkezik. Szezonálisan, a nyári strandidényben üzemelő vízi élményparkról van szó, ami ebből következően jelenleg éppen zárva tart. Vélhetően tehát bővülni fog a profiljuk.

Bár már sokszor emlegettük, de fontos kitérni arra, hogy mit is jelent a gyógyfürdő minősítés. A köznyelvben ugyan a gyógyfürdő elnevezést gyakran a termálfürdő szinonimájaként használják, de valójában nem ezt jelenti. A gyógyfürdő egy jogi kategória és ezt a címet egy hivatalos eljárás során lehet megszerezni. Gyógyfürdő az lehet, ahol gyógyvíz, gyógyiszap, vagy egyéb természetes gyógytényező – például mofetta – segítségével gyógyászati kezeléseket végeznek, vagy fognak végezni.

Forrás: termalonline.hu

 

Share This