HASZNOS TANÁCSOK

A szaunázás szabályai röviden

Előkészületek

  •  Vetkőzés és mellékhelység használata
  • Alapos tisztítózuhany, majd szárítkozás

Izzadás

Lépjen gyorsan a kabinba és foglaljon helyet a szaunalepedőn úgy, hogy testének egyik része

sem ér hozzá a padhoz. Legelőnyösebb a középső pad használata, lehetőleg fekve.

8 – 12 percig tartson az izzadás.

Hűtőfázis

  • Legalább addig tartson, mint a felhevülés
  • Először menjen friss levegőre, utána
  • Zuhanyozzon hideg vízzel, ezt követően használja
  • Merülő dézsát, majd lábmelegítés, pihenés vagy séta

Szaunázás után

Megfelelő folyadékpótlás szükséges!

Pár fontos dologra hívjuk fel Vendégeink figyelmét:

 

  • Betegen nem megyek a fürdőbe, nehogy megfertőzzem társaimat.

    Vírusos, illetve bakteriális betegségben szenvedők ne használják a fürdőt. Bőrbetegségben, illetve minden olyan betegségben szenvedők nem használhatják a közfürdőket, ami fertőző! Ez hatóságilag is tilos!

  • Előzuhanyozás kötelező! Az öltözőből kilépve mielőtt bemegyek a vízbe minden esetben lezuhanyozok! Ez az előzuhanyozás, ami sok fürdőben ki is van írva, hogy kötelező.

  • Használom a lábmosót, mielőtt belépek a medencébe! A medencék előtt legtöbb helyen van egy vízzel tele mélyedés, ez a lábunk tisztítására szolgál, hogy ne vigyünk be a medence vízébe durva szennyeződést. Sokan hibásan nem a lábmosókon keresztül, hanem oldalt belépve mennek be a vízbe, ez nem helyes!

  • Nem zavarom embertársaimat, akik pihenni, lazítani jönnek a fürdőbe, hangoskodással, fröcsköléssel, ugrálással. Nem ugrálok ott, ahol nincs kijelölve.

  • Medencébe, sőt általában a medencetérbe nem szokás étkezni, erre kijelölt helyek vannak a fürdőben! Sok helyen megengedik, hogy a vendéglátó ipari egységekben is elfogyasszuk az otthonról hozott szendvicset.

  • A fürdő nem tisztálkodó hely, a víz a pihenést, kikapcsolódást szolgálja.

 

Fürdőzés gyógyító hatásai:

  • Víz nyomása pozitívan hat a vérkeringésre!

  • Ahogy belépünk a vízbe a víz nyomást fejt ki a bőrünkre, az a pozitív hidrosztatikai nyomás élénkíti a vérkeringést

  • A vízben karcsúbbak vagyunk legalább 2 -5 centiméterrel!

  • A termálvíz is gyógyít, a víz hőhatása miatt!

  • A melegvíz lazító, görcsoldó és fájdalomcsillapító hatással bír!

  • A vízből a fürdőző testére rakódó sók bőringert okoznak, mely értágító anyagok felszabadulásához vezet

  • Megváltozik a szervezet ásványianyag-összetétele, 20-30 perces fürdés elég ahhoz, hogy a víz alkotórészei felszívódjanak

  • Anyagcsere történik a bőrön át a test alkotói és a gyógyvíz elemei között, ezáltal testünk sok salakanyagtól is megszabadul

  • A gyógyfürdőzés ellazítja a hörgőcskéket, így az asztmások és allergiások kezelésére kiváló!

  • Mivel a gyógyforrások vizei oldott ásványi anyagokat is tartalmaznak, ezért kiválóan alkalmasak ivókúrákra, hogy szervezetünket belülről is erősítsék

  • Oldja a feszültséget, csökkenti az idegességet, az álmatlanságot, a változókori tüneteket, a magas vérnyomást!

  • A kénes fürdő kedvezően hat a végtagízületi kopásra, számos bőrbetegségre, az erek koleszterintartalma csökken általa, így az érelmeszesedés megelőzésre is tökéletes

Jó tudni…

Magyarországon több mint 300 fürdő van, Európában a legtöbb közfürdővel Magyarország rendelkezik. Mi lehetnénk a legegészségesebb nemzet, ha mindenki használná fürdőinket!

Fürdőzés közben endorfin termelődik a szervezetedben,
ami boldogságot, felüdülést okoz!

Higiénia szó eredete:
Hügieia egy görög istennő volt aki az egészség és a tisztaság istennője volt!

Tudtad e hogy egy fürdőben több tonna homok szűri a tartályokban a vizet?

Ez a szűrőréteg teszi mindig tisztává a fürdők vizeit!

ELÉRHETŐSÉGEK:

Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont

Marcali, Rózsa u. 2/a
Tel: + 36 85 515 200
E-mail: furdo@marcaliprogramok.hu
web: http://www.marcali-furdo.hu

  Fenntartó: Marcali Város Önkormányzata
  web: http://www.marcali.hu

A Marcali Városi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont
a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálturisztikai Klaszter tagja

 

A Városi Gyógyfürdő SZÉP Kártya elfogadóhely:

   

Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont

Dokumentumok

Marcali Mobil Applikáció
Share This