Sűrű volt az elmúlt hét a NivoMed egyesület háza táján. Mint ahogy korábban megjelent a múlt hét pénteken zárult az első turnus a 10 alkalmas nyári intenzív úszótanfolyamon, valamint a hétvégén szombaton 2017. július 22.-én került megrendezésre az egyesület által életre hívott II. NivoMed Kupa verseny is.

A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont adott otthont ennek a rendezvénynek. A zord idő szerencsére egyetlen egyesületnek sem szegte kedvét az utazástól és a versenyzéstől. A rendezvényt Marcali város Sportbizottságának elnöke Mozsárné Kutor Veronika nyitotta meg. A tomboló nyári szünet ellenére összesen 12 egyesület képviseltette magát. Érkeztek egyesületek Somogy-, Zala-, Baranya-, Tolna-, és Vas megyéből is. Kereken 100 gyermek nevezett a versenyre, több mint 340 rajtra került sor.

A NivoMed egyesület 8 fővel képviseltette magát. Sok egyéni csúcs született, mindenki legyőzte saját magát és élvezte a versenyzést. Ismét kiosztásra kerültek a legfiatalabbaknak járó elismerések, valamint a verseny alatt a legtöbb LEN pontot gyűjtött fiú és lány is jutalomban részesült.

A II. NivoMed Kupa abszolút győztesei LEN pontok alapján: Polgár Attila (EuropTec ZÚK), és Horváth Eszter ( Lenti GYÚK )

Legfiatalabbaknak járó kupát kapta: 2011-ben született lányok Gadányi Hédi (NivoMed Egyesület) és Kulcsár Sára (Sárvári Gyógyfürdő) és 2012-ben született Detrich Viktor (MBÚSZ SE.)

A NivoMed Egyesület díjazásban részesítette az egyesület színeiben az év folyamán legeredményesebb versenyzőit is. A kupát elnyerték: Gadányi Márk, és Vörös Fanni

Eredmények:
Gadányi Márk ( 2008 ):
50 m gyorsúszás 2. hely
50 m hátúszás 3. hely
50 m mellúszás 5. hely
50 m pillangóúszás 5. hely
Vörös Fanni ( 2002):
100 m gyorsúszás 4. hely
100 m hátúszás 3. hely
100 m mellúszás 3. hely
200 m vegyes úszás 4. hely
Sólyom Dia (2003):
100 m gyorsúszás 7. hely
100 m mellúszás 5. hely
200 m vegyes úszás 5. hely
Gadányi Hédi (2011):
50 m gyorsúszás 1. hely
50 m hátúszás 1. hely
50 m mellúszás 1. hely
Tamasián Gergő (2008):
50 m gyorsúszás 10. hely
50 m mellúszás 10. hely
Horváth Dominika ( 2008 ):
50 m gyorsúszás 8. hely
50 m hátúszás 8. hely
Pál Naomi Szofi ( 2008 ):
50 m gyorsúszás 6. hely
50 m hátúszás 7. hely
50 m mellúszás 5. hely
Farkas Boglárka ( 2007 ):
50 m gyorsúszás 9. hely
50 m hátúszás 10. hely

Gratulálunk a versenyzőknek, köszönjük a felkészítést Francsics Nikoletta edzőnek

A NivoMed Egyesület nevében szeretném megköszönni a támogatást a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontnak, Marcali Város Önkormányzatának, a Medicina Hungariqum Pálinkaháznak, a NOA Építő Kft-nek, TESCO Globál Zrt.- Marcali Áruházának, Mester Cukrászda, Kávézó és Étteremnek, az INTERSPORT bolthálózat Keszthelyi Áruházának, Nemes Endrének, Fehér Fivérek-, Zöldség, Gyümölcsnek, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolának, a SOLE – MIZO- nak, a DM- Drogerie Markt Marcali üzletének, a Vodafone Magyarország Zrt. – Keszthelyi képviseletének és a rendezvény lebonyolításában segítő rendezőknek.

Képek: Tomisa Bálint

Share This